Túráim rövid bemutatására kaptam lehetőséget az újságban, amely elektronikus formában itt elérhető.
Leave the road, take the trails
Túráim rövid bemutatására kaptam lehetőséget az újságban, amely elektronikus formában itt elérhető.
Az erdei túra 9 km keresztül vezet az 521 méter magasan lévő kilátó pontra, ez alatt összesen 300 métert emelkedik Szentendréről kiindulva.
Az erdei túra 13,6 km keresztül kanyarog és 580 métert emelkedik Pilisszentlászló községéből kiindulva. A túra nehézségi foka közepes – kalandos.
Az elsőt 1970 április 22.-én tartották, amelynek azóta is célja a felhívás a Föld természeti környezetének megóvására. Ezen a napon illetve az április 22.-ére eső héten olyan eseményekre fókuszálnak a résztvevők, amelyek segíthetnek a Föld környezeti problémáit megoldani.
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ennek alkalmából egy szívemnek kedves vers az erdőről.
Idén a Föld órájat a mai napon, 2021.03.27. -én este 20:30-21:30 között tartják. Most először én is csatlakozom a WWF 2007- ben útjára indult kezdeményezéséhez.
2013 óta minden évben március 21-én, a csillagászati tavasz kezdetén, azaz a tavaszi napéjegyenlőség napján ünnepeljük az erdők világnapját
Túráink típusa, leírása, nehézségi fokok
Legutóbbi hozzászólások