Bár járom már egy ideje a természetet, nem volt különösebb kapcsolatom – vagyis inkább kötődésem – annak mezőivel. Átmentem csak rajtuk, szinte észrevétlenül haladtam át ezeken a területeken. A Balaton-felvidéken töltött pár nap teljesen felforgatta ezt.
A túra során sokszor ültem le pihenni, nézelődni. Egyre tudatosabban valamely mező közepén, ahol helyet foglalva a virágok fejmagasságba kerültek. Így, ahogy ültem a fűben, a nyár eleji mezők ringó virágai között szinte megállta az idő. Teljesen csak az OTT létezett, könnyeddé vált az “itt és most” élmény megélése. Somolyogva figyeltem táncukat, amely megtöltött boldogsággal és nyugalommal. Örökre emlékezetes marad a szívemben. Tovább haladva sokszor szinte önkéntelenül “simogattam” haladtomban a növényi kalászokat, virágokat. Éreztem, ahogy a lábszáramhoz, tenyeremhez érnek és közben folyamatosan mosolyogtam.
Szememmel azóta is keresem a csomókba összeálló ringó virágokat, még a városban is.
A kertben is máshogy nézek a “gyomra” és a fűnyíróra. Tetszik az az összevisszaság, ahogy a különböző növények és virágaik elrendeződnek. Nem vágom le őket.
Ahogy egy barátom mondta: ők a természet édes gyermekei.
Legutóbbi hozzászólások